Honfitársaim!
Magyarok határon innen és túl!

Az elmúlt percekben a Himnusz alatt Magyarország szépséges tájai tárultak a szemünk elé. A fenséges Dunakanyar, a Badacsony bazaltorgonái, a Hortobágy, a kérészek tánca a Tiszán, a fodrozódó Balaton.

Szabó Zoltán írja Szerelmes földrajz című könyvében: „Az ember… a táj szülöttje is… egy sajátos és másutt a világon fel nem található fénytörés gyermeke.”

Megindító vallomás egy írótól, akinek élete jelentős részét a szülőföldjétől távol kellett töltenie.

Az ismerős táj épp úgy hozzánk tartozik, ahogy mi tartozunk ehhez a vidékhez. Ezek a hegyek, völgyek, síkságok és vizek – mind itt voltak, akár évmilliókkal ezelőtt. Menedéket adtak, táplálták az előttünk járókat, történelmünk színterévé váltak. Az otthont jelentették szüleinknek, nagyszüleinknek.

És az otthont jelentik nekünk is. A szülőföldet, az ismerőst. Ez a hazánk.

„…mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe” – lelkendezik Petőfi.

„Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom” – sóhajtja Radnóti Miklós.

„véremmel rokon a patak” – írja Kányádi Sándor.

„A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni” – figyelmeztet Szabó Magda.

Akár költői szóval mondjuk, akár hétköznapival, mindenképpen igaz: nincs teljes, egészséges emberi élet a természet egészsége, teljessége nélkül. Mégis, az emberiség az elmúlt évtizedekben mintha elfeledte volna ezt.

Lesz-e még ez a táj ugyanígy hazája az utánunk jövőknek? Ma már ez a kérdés. Holnap is ugyanolyan lesz-e a folyó, a virág, a puszta, a bokor, a hegyoldal, mint amilyennek most ismerjük? Meg tudjuk-e őrizni és továbbadni úgy, ahogy kaptuk? Lesz-e ugyanolyan színe, formája? Lesz-e ugyanolyan tápláló terménye és a terménynek ismerős íze?

Vagy mi leszünk az a nemzedék, amely – alig egyetlen emberöltő alatt – elherdálja évezredes, évmilliós örökségét?

A légkör közös, a vizeink egymásba folynak. A káros hatások útlevél nélkül közlekednek az egész Földön.

A pannon táj sem mentes a változások következményeitől. Nálunk is kiszárad a patak, beéretlenül perzselődik meg a termés, őshonos növények tűnnek el. A változás befolyásolja életünket, jövőnket.

Miért nem vesszük észre, hogyha bajban van a természet, annak részeként bajban vagyunk mi is? Ha ragaszkodunk otthonunkhoz, ha ragaszkodunk hazánkhoz, miért ne ragaszkodnánk a minket körülvevő, a minket éltető természethez?

Nekünk nem a természetet, hanem saját természetünket kell legyőznünk!

Tisztelt Honfitársaim!

Fenséges Dunakanyar, fodrozódó Balaton, kanyargó Tisza. A teremtett világ. Mindannyiunk személyes felelőssége, hogy megőrizzük.

Becsüljük meg a tájat, amit örököltünk! Őrizzük meg mindazt, amitől hazánk nekünk legszebb a világon!

Miért ne lehetne ebben nemzeti közmegegyezés? Rajtunk múlik.

Boldog új évet, Magyarország! Boldog új évet, magyarok!